Barion Pixel
Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.
Menü

Református énekeskönyv, középméret (sötétkék, sima)

Leírás

Ezt az énekeskönyvet összeállította a Generális Konvent Liturgiai és Himnológiai Bizottsága, elfogadta a Magyarországi Református Egyház Zsinata 2019 novemberében.

Új énekeskönyvünk megújult tartalommal és megújult beosztással kívánja segíteni istentiszteleteinken az éneklés liturgikus funkcióját, az adott istentisztelet rendjének és az egyházi év ünnepi időszakainak megélését. Ezért rendeztük egyházi énekeinket három nagy fejezetbe. Az első fejezetbe kerültek a Zsoltárok mint az Isten igéjéhez legközelebb álló énekes imádságok. Ez a fejezet a genfi psalterium 150 tételével indul, amit a hazai reformációt alapvetően meghatározó zsoltárdicséretek csoportja követ. A Dicséretek alkotják énekeskönyvünk második nagy fejezetét, egyben gerincét, mely az istentisztelethez kötődő általános témájú, az ünnepeken, ünnepi időszakokon kívül eső kezdő-, fő- és záróénekekkel kezdődik. A Hitünk alapjai címet kapott következő egység a két sákramentumhoz kapcsolódó énekek mellett egyéb alapvető hitigazságokhoz és szentírási helyekhez kapcsolódó énekek gyűjtőfejezete. Az énekeskönyv legnagyobb fejezete Az egyházi év énekeit tartalmazza. Ez a csoportosítás hangsúlyt helyez a nagyobb ünnepek mellett az azokat körülölelő ünnepi időszakokra is. Külön említést érdemel a Jézus Krisztus megváltó munkáját középpontba helyező Vízkereszt ideje, valamint az utolsó, Keresztyén reménység című egység, amelyben a temetési énekek mellé rendeztük a feltámadásra és az örök élet reménységére vonatkozó énekeket. A Dicséretek zárófejezete a Napi énekek, amely reggeli és esti énekeken túl néhány asztali áldást is tartalmaz. Új énekeskönyvünk harmadik fejezetében az egyéni hangú lelki énekek kaptak helyet. Míg a zsoltárok és dicséretek elsősorban az istentiszteletre valók, a Bibliaköri énekek című harmadik fejezet a különböző közösségi csoportok alkalmain használatos énekek gyűjteménye tematikus elrendezésben, öt alcsoportban: Könyörgés – Bizalom Istenben – Hitvallás, hála – Keresztyén élet – Áldás.

Elhagytunk nem használt énekeket, megtartottunk minden ismert, használatban lévő éneket, szükség esetén igazítva azok kottaképén, szövegezésén. A kevéssé ismert, ám értékes tételeknél szöveg- és dallamigazítással próbáltuk növelni azok használatának jövőbeni esélyeit, végül pedig kiegészítettük az énekeskönyvet már ismert és igényelt, valamint az eddigi énekanyagot témában, illetve stílusban gazdagító új énekekkel. Mintegy félszáz ének elhagyásával, több mint kétszáz új ének felvételével gazdagodik most a magyar református énekrepertoár.

Az énekeskönyvet kibővített istentiszteleti rész, illetve részletes függelék egészíti ki.

Vélemények

Erről a termékről még nem érkezett vélemény.
Írja meg véleményét!